November 2-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter munkalátogatást tett Genfben. A magyar delegáció vezetőjeként felszólalást tett az Emberi Jogi Tanács Egyetemes Időszakos Felülvizsgálata (UPR) 39. ülésszaka keretében, ahol kifejtette Magyarország álláspontját különböző emberi jogi kérdésekben.

Bemutatta Magyarországnak az emberi jogok védelme, előmozdítása és érvényesülése terén a legutóbbi egyetemes időszakos felülvizsgálat óta eltelt öt év alatt elért előrehaladását és jogalkotási eredményeit. Szijjártó Péter miniszter úr méltatta az Emberi Jogi Tanács által végzett munkát – hangsúlyozva Magyarország elkötelezettségét az azt megalapozó hagyományos értékek fenntartása mellett.

A Magyarország demokratikusan megválasztott kormánya által képviselt konzervatív, keresztény értékek fényében Magyarország politikája és cselekedetei nem mindig igazodnak a nyugati, liberális mainstreamhez – ami miatt sok kritika éri hazánkat. Miniszter úr kiemelte, hogy Magyarország szuverén joga, hogy a családtámogatástól és a gyermekvédelemtől kezdve a határvédelmen át a migrációig minden kérdésben a kulturális, vallási és történelmi értékein alapuló megközelítést alkalmazzon. Magyarország mindig készen állt, illetve mindig kész lesz párbeszédet és konzultációt folytatni konkrét kérdésekről, törvényekről és jogszabályokról. Hazánk teljes szívvel támogatja a nemzetközi közösséggel való konstruktív együttműködést annak érdekében, hogy Magyarország minden polgára teljes mértékben élvezhesse alapvető emberi jogait. Miniszter úr ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az Emberi Jogi Tanácsnak nem szabad az alaptalan vádaskodás, a politikai indíttatású támadások vagy az idegen értékrendek magyar emberekre való ráerőltetésének eszközévé válnia.